MAGYARORSZÁGI RAJI BUDO ISKOLA - RYU AIKIDO JODO IAIDO Tenjinchi Dojo - Budapest
aikido - jodo - iaido
english version

 

A mozdulat természete a tanulás és tanítás tükrében

Részlet Malcolm Tiki Shewan
"Iaido - The Art of Japanese Swordsmanship" című könyvéből

(fordította Gollob Szabolcs és Joó Sándor)

Bár könyvem bevezetőjében már elmondtam, hogy a Iaidot nem lehet könyvből (illetve bármilyen mennyiségű elméleti anyagból, pl. képek alapján) tanulni, határozott meggyőződésem, hogy mindazonáltal létezik egy bizonyos kapcsolat a "gondolati” úton történő megértés és "mozdulaton” keresztül történő megértés között. Továbbá úgy érzem, hogy ezt a kapcsolatot jobban meg lehetne érteni, ha valamiféle kielégítő magyarázattal lehetne szolgálni.

A tanítás keleti módszere, felettébb helyesen, azon az elképzelésen alapszik, hogy mozdulatokat azok végrehajtásával kell tanulni. A helyes mozdulatok átadásának fő módszere, így a tanár részéről a mozdulatok bemutatása, a tanítvány részéről pedig azok "lemásolása”. Ezek után a mozdulatok kijavítása következik, egészen addig, amíg azok meg nem egyeznek az eredetileg bemutatott mozdulatokkal. Úgy tartják, hogy ha a tanítvány elég keményen és elég sokáig dolgozik, elérhet a művészet egy olyan fokú megértéséhez, ami a mesteri szinthez vezet. Ez a magasabb szintű "megértés”, amelyet csak egy másik "mester” ismerhet fel, különbözteti meg a magasabb szintű elsajátítást minden olyan harcművészetben, ahol ez a magasabb szint elérendő cél. Minden, ami ennél kevesebb a "mester” szemében csak "technikai tökéletesség” lehet, de nem a "művészet szellemiségének tökéletes birtoklása”.

Mióta abban a kiváltságos helyzetben vagyok, hogy Aikidot és Iaidot gyakorolhatok és taníthatok, szinte egyfolytában azzal a kéréssel fordulnak hozzám, hogy "magyarázzam el szavakkal” is azt, amit át szeretnék adni. Két dolog vált rögtön szembetűnővé a számomra:

  1. a legtöbb ember mindig igényli a magyarázatot arra, amit csinálnia kell;
  2. ezeknek az embereknek az a benyomásuk, hogy tanulásuk kielégítőbb lesz, ha megkapják ezeket a "magyarázatokat”.

Nem sokkal azután, hogy a kéréseket kielégítve elkezdtem magyarázatokat adni, arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon kevés gyakorló volt képes valóban hatékonyabban tanulni a kapott magyarázatok hatására.

Két fontos következtetést vontam le:

1) a magyarázatokkal való tanítás aligha lehet hatékony, két oknál fogva:

a)  a tanárnak nem áll módjában, hogy a mozdulatot megfelelő módon írja le szavakkal,

b) a tanítvány nem képes megérteni a mozdulatok szóbeli magyarázatát.

2) ez a helyzet pedig annak köszönhető, hogy - bizonyíthatóan - nem létezik megfelelő mélységű tudásanyag, arra nézve, hogyan is funkcionál egy teljes Ember. Így nincs honnan meríteni azokat az elemeket, amelyek lehetővé tehetnék a valós magyarázatokat.

 

Ennél a pontnál két kérdéssel kerültem szembe:

(1) létezik-e valahol olyan kielégítő tudás az emberről, és arról, hogy hogyan működik minden szempontból, beleértve a fizikális és a mentális funkciót is, amely fényt vethetne a problémára?

(2) tehetek-e magam kísérletet a válasz megkeresésére, a saját gondos megfigyeléseimen és tapasztalataimon keresztül?

A végső következtetésemet, amely az utóbbi két kérdést illeti, későbbre hagyom. Most azonban hadd ajánljam föl a következő észrevételeket, mint előzetes megközelítését a "magyarázat” és "bemutatás” között feszülő zavaró ellentét esetleges feloldásához.


A "magyarázat” a gondolatok, az ideák biroldamához tartozik. Ezek közvetítéséhez "szavakra” van szükség. Az egész együtt egy gondolati, vagy intellektuális funkcióként értelmezhető.

A "végrehajtás” vagy "bemutatás” a mozdulatok birodalmához tartozik. Gondolok itt a mozdulatokra, melyek lehetnek összetettek és bonyolultak, amelyek egyszerűbb mozdulatokból állnak, illetve gondolok a mozdulat "szavaira”, vagyis arra a képességre, amellyel megfigyeljük, megragadjuk, és végül lemásoljuk a mozdulatot. Ezt az egészet együtt értelmezhetjük egy fizikai vagy mozdulati funkciónak.

Ez egy rendkívül leegyszerűsített leírása az ember sokféle működése közül kiemelt két funkciónak. Azonban ez az a két funkció, amelyek számunkra most lényegesek. Ezért szeretnék néhány olyan nézőpontról beszélni, melyek újszerű felfogásnak tűnhetnek, és amelyeket nehéz megérteni megfelelő elmélkedés nélkül. Reményeim szerint ezek a gondolatok arra fogják az olvasót serkenteni, hogy az itt leírt módszer alkalmazásán keresztül a saját magán belűl létező, egyre több információhoz és tudáshoz jusson hozzá. Ami azt illeti, egyben választ kapunk arra is, hogy az esetek többségében miért nem segítik vagy javítják a "magyarázatok” a "bemutatás” hatásfokát. A megfigyelések önmagukban nem az elsődlegesen fontos dolgok. Ami igázán érdekel bennünket, az a megfigyelések módja. Ez az a lényegi pont, amelyre fel szeretném hívni a figyelmet.

 A válasz tehát abban rejlik, hogy egy magasabb szintű tanuláshoz, a saját mozdulatunk egy nagyon speciális megfigyelésére van szükség. Ezt a fajta megfigyelést meg kell érteni, és tanulás utján kell elsajátítani, mert magától nem alakul ki.

Példaként a következőt mondhatjuk: amikor egy új mozdulatot tanulunk, azt vagy magyarázzák, vagy bemutatják, vagy esetleg mindkettőt egyszerre, és a tanítvány megpróbálja reprodukálni, amit megértett vagy látott. Ennek eredményeképpen, a tanítvány valami mást fog végrehajtani, mint amit elmagyaráztak vagy bemutattak. Ez azért van, mert a magyarázat olyan intellektuális fogalmakból és ideákból áll, amelyeket a tanítvány még nem mondhat magáénak. Tehát nincs meg az intellektuális fogalmaknak és ideáknak az a tárháza, amely lehetővé tenné a számára a magyarázat gondolati képpé való átalakítását, nem is beszélve annak mozdulatokba való átviteléről. A bemutatás esetében pedig, nincs meg a mozdulatoknak - legyenek bár bonyolultak vagy egyszerűek - az a tárháza, amelyben megfeleléseket találhatna, a bemutatásnál látottakra. Igy tehát képtelen lesz reprodukálni azt, amit bemutattak.

 Ezek után, a tanítvány fogalmak és ideák egész sorát kezdi kialakítani, amelyek azt az érzést keltik benne, hogy megfelelnek a tanár által közölni kívánt fogalmaknak és ideáknak. Mivel ezeket nem láthatjuk, kizárólag a tanítvány erőfeszítéseinek alapján következtethetünk arra, hogy ezek valójában nem felelnek meg a tanár által közvetítetteknek. (Mindamellett, ne feledjük, hogy a jó tanár mindig kész arra, hogy ezt a folyamatot megtörje azzal, hogy a tanítványt egy látszólag megoldhatatlan szituációba helyezi.) A mozdulat magyarázat nélküli bemutatása esetén láthatjuk, hogy a gyakorló nem képes a mozdulatot lemásolni, és ebből tudjuk, hogy csak gyakorlatlan mozdulatok állnak rendelkezésére az utánzáshoz.

Mivel itt nem feladatunk, hogy megkíséreljük meghatározni annak a módját, hogy egy tanítvány miképpen juthat hozzá tökéletesen ugyan azokhoz a fogalmakhoz és ideákhoz, amelyeket a tanára birtokol, így most a probléma megoldása helyett megelégszünk annak egyszerű feltárásával. A mozdulatok bemutatásával kapcsolatban a következő érdekes megfigyeléseket tehetjük. Egy mozdulat bemutatása láttán a tanítvány két dolgot tehet. A mozdulatot vagy (a) helyesen vagy (b) helytelenül utánozza. Más lehetőség nem létezik.

Ha ennél a pontnál a tanítvány helyes mozdulatot tudna produkálni, és nem csak egyszer, lényegileg mindent tudna, ami számára megtanítható.

Ha így áll a dolog, akkor a tanítás és tanulás teljes problematikája azzal az időtartammal függ össze, amire a tanítványnak szüksége van ahhoz, hogy eljusson a kívánt mozdulat végrehajtásának képtelenségétől a mozdulat megfelelő végrehajtásának képességéhez.

Ez a következőképpen értelmezhető: (ez igazából annak a leírása, hogy a legegyszerűbb értelemben véve hogyan sajátítható el egy mozdulat). Egy mozdulat instrukció nélküli végrehajtásakor feltételezhető, hogy bárki is vállalkozik rá, helytelenül fogja csinálni. Egyéni szempontok alapján ez vagy kielégítő lesz, vagy nem. Ha nem lesz számára kielégítő, akkor a mozdulat végrehajtója újra fog próbálkozni, amíg az idő múlásával és tapasztalatai segítségével kielégítő mozdulatsort hoz létre. De a kielégítő mozdulatsor nem feltétlenül helyes, mely esetben az idő és az erőfeszítés nem érte el a kívánt célt, és a mozdulatsort végső soron mégis ki kell javítani.

Ez azt jelenti, hogy minden mozdulat pillanatában valami helyes lehet benne, valami pedig nem. Ha a mozdulatot végző "általában” helyesen hajtja végre, akkor végül eléri majd a tökéletességet, de ha "általában” helytelenül hajtja végre, akkor végső soron olyan mozdulatsort hoz létre, amely számára tökéletesnek látszik, de valójában helytelen.

És akkor azt el kell felejteni.

Felmerül a kérdés:

A mozdulat végrehajtásának pillanatában van-e olyan pillanat, amely választási lehetőséget biztosít a helyes és a helytelen mozdulatsor között? Ez nagyon érdekes kérdés!

Van választási lehetőség, ha a mozdulat pillanatában adott két feltétel:

a) a mozdulatot végző "meg tudja figyelni” saját mozdulatát;

b) a mozdulatot végző meg tudja különböztetni a helyes mozdulatot a helytelentől, amikor "megfigyeli”.

Fentebb már említettem, hogy a magasabb szintű tanuláshoz "a saját mozgásunk különleges megfigyelési módja” szükséges. Itt kell ezt a módot alkalmazni. Ha egy egyszerű mozdulat végrehajtásakor minden megfigyelési képességünkkel arra koncentrálunk, hogy a mozdulat során az izmokban keletkező érzeteket megfigyeljük, akkor megfigyelhetjük magát a mozdulatot és meg tudjuk különböztetni a helyes, illetve a helytelen mozdulattal járó érzeteket. Ilyenkor úgy kell viszonyulnunk a helyzethez, mintha az életünk múlna a helyes mozdulat megragadásán, és ez lenne az első és egyben utolsó lehetőségünk erre. Valós küzdelemben tényleg így is lenne!

Ez a kívánt megfigyelési mód egyszerű ismétlés segítségével is megmutatja, hogy az észlelt érzetek közül néhány a helyes mozdulat tendenciáit mutatja, néhány pedig a helytelen mozdulatét. A két mozdulatcsoport megkülönböztetésével, a gyakorló valójában az önfejlesztés eszközéhez jut hozzá. A jelenlegi gyakorlás esetében a gyakorló ebből semmit sem vesz észre!

Egyáltalán nincs tudatában annak, hogy mit csinál!

E megfigyelések megerősítéseként érdemes elvégezni az alábbi érdekes kísérletet. Tegyük előre a lábunkat, és próbáljuk lábujjainkat egymástól függetlenül oldalra, vagy fel-le, stb. mozgatni. Sokáig nem tudjuk megcsinálni, mert nem ismerjük fel annak az izommozgásnak az érzetét, amely a lábujjak bármilyen irányú mozgásához szükséges (a nagylábujj és a kislábujj esetleg képes némi független mozgásra). A mozdulat sokszori, a kívánt koncentrációval végrehajtott ismétlése után felismerhetővé válnak a különböző mozdulatokkal járó különböző érzetek: a folyamatos gyakorlás megmutatja a kívánt mozdulathoz kapcsolódó érzetet, és a megzavart mozdulathoz kapcsolódó érzetet is. Egy idő után lehetővé válik a kívánt mozdulat végrehajtásával járó helyes érzet felismerése. Ezután minden mozdulat tökéletes lesz, amíg a "különleges koncentráció” fennmarad. A mozdulat csak akkor válik egyre tökéletesebbé, ha semmi sem zavarja meg (Aikido vagy Iaido technika esetében az instruktor már az első pillanatban kijavítja a gyakorló hibáit, így az a kezdettől fogva megtapasztalhatja a helyes mozdulathoz kapcsolódó helyes érzetet). Ha minden mozdulatot így tanulnánk, akkor nagyon rövid idő alatt rengeteget lehetne javítani a mozdulatokon, hiszen az oktatás elismerten többnyire vagy a nem tudatosan gyakorlók hibáinak folyamatos javításából, vagy a nem tudatos gyakorlás következtében végrehajtott helytelen mozdulatok kiküszöböléséből áll.*

Ha azonban nem értjük meg, nem alkalmazzuk és nem tartjuk fenn ezt a "különleges megfigyelést”, akkor a "magyarázat” és a "bemutatás” segítségével csak a már megszokott eredményeket érhetjük el.

Egyértelmű, hogy ha a gyakorlók a jövőben nem tanulják meg, hogyan lehetnek minden pillanatban jobban tudatában önmaguknak, és az elvégzett mozdulatnak, akkor még a legünnepeltebb mester sem tudja őket jobban vagy gyorsabban tanítani.

De e gondolatok célja csupán a jelenlegi akadályokhoz vezető esetleges út megmutatása.

* Általában azonban a gyakorló már kezdetben is olyan mozdulatokat hajt végre, amelyek egy bizonyos célra "részben” megfelelnek, "részben” pedig nem. Mivel általában addig egészen más céllal tanulta azokat. Például lehet, hogy ismeri a "kar felemelésének” mozdulatát, mert megtanulta, hogyan tegyen fel egy kalapot, hogy vakarja meg a fejét, hogyan vágjon fát, stb., amelyek közül azonban egyik mozdulat sem felel meg pontosan a vágás előtti kardfelemelésnek. Következésképpen a természetesnek érzett "megszokott” mozdulatsor nagy része olyan mozdulatokból áll, amelyeket korábban nem a megfelelő céllal gyakoroltak. Ezen a ponton le kívánom szögezni, hogy ez a "koncentrált megfigyelés” eleinte csak nagyon egyszerű mozdulatok megfigyelésére alkalmazható, mint például szög beverése, favágás, illetve az Aikido vagy Iaido esetében: shomenuchi Suburi; alap  taiso; egyszerű kéz-, láb- és testmozgások, (te-sabaki, ashi-sabaki, tai-sabaki); Reishiki (etikett), stb. De éppen a mozdulat egyszerűsége miatt válik lehetővé a mozdulat megfigyelése, és ez adja az “edzés” értékét. Ha elég intenzíven figyelünk az ilyen mozdulattal járó érzetekre, akkor lecsupaszíthatjuk a mozdulat legbelső lényegét. És bizonyos idő után, ha kitartóan haladunk tovább, nem csak kezdjük megérteni, hogy mik a mozdulatok valójában, és hogyan kapcsolódnak az elvégzett gyakorlatokhoz, hanem azt is látni fogjuk, hogy saját vezérlő értelmük van, amit nem érzékelünk, és érzések is kapcsolódnak hozzájuk, amelyeket szintén nem érzékelünk, de tökéletessé teszik a mozdulatokat. És amikor e gondolat, s ami mögötte van, kifejti bennünk a hatását, akkor a “magyarázat” és a “teljesítmény” közötti tátongó űr bizonyos mértékig csökkenni fog, és később megpillanthatjuk a gyakorlótól a mesterhez vezető érdekes utat.

>>> vissza az olvasnivalókhoz

Tenjinchi Dojo
Tenjinchi
EBR International
Aikido
Jodo
Iaido
Judo Newaza
Gyerekcsoport
Órarend
Tanárok
Hírek / Események
Fotók / Videók
Olvasnivaló
Linkek
levelezés